grafikusművész
ÉN ÍRTAM
Lukács Gábor festőművész köszöntése
részlet a beszédből
2016
Mennél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, mint szeretni az embereket.
Vincent van Gogh
Egy kiállítás apropóján gyűltünk itt össze ma este
Elgondolkodtam, miért is érezheti pácban magát LG?
Művészeti tevékenységet folytatni minden korban kihívást jelentett. Így van ez ma is. Ma talán még inkább, ebben az anyagias világban, amikor a kulturális javak birtoklása nem feltétlenül veszi fel a versenyt az anyagi javak birtoklásával. Művészeti tevékenységet folytatni szellemi és anyagi, ha úgy tetszik fizikai kaland.
A mű vélemény, állásfoglalás, egyfajta meggyőződés megtestesült formája. Egy szocializációs folyamat eredménye, amit évek, évtizedek során alakít ki az ember. Egy alkotásban benne van emberi mivoltunk pillanatnyi állapota. Ez vagyok, ezt gondolom a világról. Ha az a szemlélet, amit egy alkotás hordoz, megértésre talál, fontos megerősítése világszemléletünknek, hitünknek, igazunknak. Mondhatnánk, felmutattam valamit és arra másoknak is szüksége van, itt és most. Ez a visszaigazolás teszi hitelessé azt, amit csinálunk.
Gyermekkorában feltehetően ő is „színes tintákról” álmodott, hogy pác lett belőle, az egy jól átgondolt, önként vállalt magatartás eredménye.
Aki ma 60 éves az 56-os forradalom évében született, aztán évekig szocializálódott a gulyáskommunizmus nyújtotta „esélyegyenlőség” jegyében. Megtanulhatta a társas érintkezés alapjait, lehetett kisdobos és úttörő, mintamókus. Ha szerencsés volt, nyaralhatott Csillebércen, vagy Zánkán. Felvonulhatott május elsején, aztán délután a sör, virsli, vursli trojkával oldotta a feszültséget. Volt sorkatona, ahol gyakorlatozás közben mindig győzött az imperialista Osztrák hegyivadászok ellen. Aztán 34 évesen kiforrott személyiségként megélt egy rendszerváltást, újra tanulhatta a történelmet, átértékelhette a társadalmi, erkölcsi és anyagi normáról tanultakat. Megélt egy század- és ezredfordulót, európai állampolgár lett.
Amíg ez bekövetkezett, addig sem unatkozott, nagykanállal habzsolta a kulturális javak tortájának keleti szeleteit és nyugati morzsáit. A nyugati világ hatásait először az éteren keresztül kaptuk. A rádióhullámok nem vesznek tudomást a vasfüggönyről. Szokol rádióján keresztül már élvezhette a nyugati beat- és rock-kultúra által terjesztett „fertőt”. Tesla magnóján hallgathatta Woodstocki fesztivál dalait, vagy dzsesszt. Figyelhette az első holdra szállást, tiltakozhatott a vietnami, majd az afganisztáni háború ellen. Megélték a Nyugat-európai diákmozgalmak, és a „prágai tavasz” nehezen értelmezhető eseményeit. Eközben részesei lehettek egy tömegkommunikációs és digitális forradalomnak, melyek rendkívül alkalmasak a tömegek befolyásolására. De képzőművészként sem volt egyszerű a helyzet. A 60-as 70-es évek neoavangard mozgalmai, aztán tudományos, technicista irányzatok: op art, minimal art, kinetika, konceptuális művészet, land art, monokróm festészet, boby art, stb. Keleti kényelem, nyugati izgalom… Ha ez még nem lenne elég, jött berlini fal ledöntése és a kommunizmus összeomlása.
Kezdhettek mindent elölről.
PROSPERACIÓ
diáktárlat megnyitószöveg
2015
Prospero egy mesehős. Fiataloknak megadni a lehetőséget, hogy hősök lehessenek saját „történetükben”, abban van ráció. Ha ez bekövetkezik, prosperálnak Ők, mint egyén, de haszonélvezői leszünk mi mindannyian.
Ezek után engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a színház vezetőinek, igazgatójának azért, hogy kulturális intézményként feladatkörükön túlmutatóan, társművészeti tevékenységet folytató fiataloknak ad lehetőséget arra, hogy megmutassák tehetségüket, kreativitásukat és azt a szellemi potenciált, amit sokszor elvitatnak-elvitatunk tőlük.
Továbbá külön köszönet jár azért, hogy vendéglátóink ezzel a rendezvénnyel hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiataljaink értékorientációjukat segítő rendezvényen szerepeljenek. A téma-adással a színház értékteremtő módon juttatja élményhez a fiatalokat, segítve közben az eligazodást az értéket hordozó és a talmi, divatos és a hiteles önkifejezési formák sokszor zavarba ejtő kavalkádjában.
Az, hogy egy fiatal mivel foglalkozik, miről gondolkodik, az a felnőtt társadalom, bene a színház és az iskola felelőssége is. Az élmények meghatározók egy alkotó fiatalember életében. Az élmények alkotásban való kimondása pedig önépítő jelentőséggel bír. A mű vé-lemény, állásfoglalás, valami mellett, valami ellen. Egyfajta meggyőződés megtestesült for-mája. Feladatunk, hogy figyeljünk és adjunk teret a személyiségfejlesztő vélemény formá-lásnak. Egy alkotó embernek szüksége van arra, hogy figyeljenek rá. Egy identitását most építő fiatal számára még inkább igaz ez. Egy ilyen kiállítás megerősítése annak, hogy figyelünk rájuk, sőt szerencsés esetben megértjük gondolkodásukat. Egy alkotásban benne van emberi mivoltunk pillanatnyi állapota. Ez vagyok, ezt gondolom a világról. Ha az a szem-lélet, amit egy alkotás hordoz, megértésre talál, fontos megerősítése világszemléletünknek, hitünknek, igazunknak. Mondhatnánk, felmutattam valamit és arra másoknak is szüksége van, itt és most. Ebben az önépítő, megismerési folyamatban segít ez a kezdeményezés, ez a kiállítás.
Minden korban kihívást jelentett művészeti tevékenységet folytatni. Így volt ez Shakespeare idejében és így van ez ma is. Ma talán még inkább, ebben az anyagias világban, amikor a kulturális javak birtoklása nem feltétlenül veszi fel a versenyt az anyagi javak birtoklásával.
Művészeti tevékenységet folytatni szellemi és anyagi, ha úgy tetszik fizikai kaland. A képzőművészet talán leginkább az, mert nincs mögötte az az intézményesített háttér, ami meg van a színésznek, vagy egy zenésznek. A képzőművészet egyéni műfaj. Itt nem lehet arra építeni, hogy majd a társak kisegítenek, vagy az intézmény, ami mögöttem áll. Ezeknek a fiataloknak, akik itt állnak önök előtt tehát kell a segítség, kell a megerősítés, hogy van dolguk a világban. Amit csinálnak, amit gondolnak, arra mások figyelnek, tehát szükség van rájuk. Ezért is gondolom fontos kezdeményezésnek a miskolci példát.
Vendégségbe illik ajándékot vinni. A mi ajándékunk itt látható a paravánokon. A diákok műfaji megkötés nélkül dolgozhattak, így a technikai és tartalmi sokszínűség jellemzi az itt kiállított munkákat. Láthatunk egyedi rajzott, sokszorosított grafikát (annak különböző technikai változatát), de jelen van a számítógépes grafika is. Az anyag sokszínű, mint ahogy szerencsére mi sem vagyunk egyformák. Ha elfogadjuk a korábbi állítást, miszerint művészeti tevékenységet folytatni szellemi kaland, akkor azt gondolom, hogy ezt a szabadság nem csak támogatandó, hanem igényként kell megfogalmaznunk, mint elvárható minimumot.
Remélem, hogy minden látogatóknak sikerül megtalálni a falakon azt az egy-két munkát, amire úgy tud tekinteni, mint egy hasznos ajándékra. A diákjaink pedig reményeim szerint megkapják azokat a visszajelzéseket, aminek eredményeként úgy tekintenek majd erre az élményre, mint személyiségformáló útjuk egyik fontos állomására, ahol figyeltek rájuk. Mert fontos, amit csinálnak, tegyük ezt a továbbiakban is:
A gyönyörűt szaporítani vágyunk,
Hogy így örökké rózsáljon a Szép,
S emlékét, ha hull érettebb virágunk,
Őrizhesse a zsenge ivadék
ÉN ÍRTAM
Lukács Gábor festőművész köszöntése
részlet a beszédből
2016
PROSPERACIÓ
diáktárlat megnyitószöveg
2015
Mennél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, mint szeretni az embereket.
Vincent van Gogh
Egy kiállítás apropóján gyűltünk itt össze ma este
Elgondolkodtam, miért is érezheti pácban magát LG?
Művészeti tevékenységet folytatni minden korban kihívást jelentett. Így van ez ma is. Ma talán még inkább, ebben az anyagias világban, amikor a kulturális javak birtoklása nem feltétlenül veszi fel a versenyt az anyagi javak birtoklásával. Művészeti tevékenységet folytatni szellemi és anyagi, ha úgy tetszik fizikai kaland.
A mű vélemény, állásfoglalás, egyfajta meggyőződés megtestesült formája. Egy szocializációs folyamat eredménye, amit évek, évtizedek során alakít ki az ember. Egy alkotásban benne van emberi mivoltunk pillanatnyi állapota. Ez vagyok, ezt gondolom a világról. Ha az a szemlélet, amit egy alkotás hordoz, megértésre talál, fontos megerősítése világszemléletünknek, hitünknek, igazunknak. Mondhatnánk, felmutattam valamit és arra másoknak is szüksége van, itt és most. Ez a visszaigazolás teszi hitelessé azt, amit csinálunk.
Gyermekkorában feltehetően ő is „színes tintákról” álmodott, hogy pác lett belőle, az egy jól átgondolt, önként vállalt magatartás eredménye.
Aki ma 60 éves az 56-os forradalom évében született, aztán évekig szocializálódott a gulyáskommunizmus nyújtotta „esélyegyenlőség” jegyében. Megtanulhatta a társas érintkezés alapjait, lehetett kisdobos és úttörő, mintamókus. Ha szerencsés volt, nyaralhatott Csillebércen, vagy Zánkán. Felvonulhatott május elsején, aztán délután a sör, virsli, vursli trojkával oldotta a feszültséget. Volt sorkatona, ahol gyakorlatozás közben mindig győzött az imperialista Osztrák hegyivadászok ellen. Aztán 34 évesen kiforrott személyiségként megélt egy rendszerváltást, újra tanulhatta a történelmet, átértékelhette a társadalmi, erkölcsi és anyagi normáról tanultakat. Megélt egy század- és ezredfordulót, európai állampolgár lett.
Amíg ez bekövetkezett, addig sem unatkozott, nagykanállal habzsolta a kulturális javak tortájának keleti szeleteit és nyugati morzsáit. A nyugati világ hatásait először az éteren keresztül kaptuk. A rádióhullámok nem vesznek tudomást a vasfüggönyről. Szokol rádióján keresztül már élvezhette a nyugati beat- és rock-kultúra által terjesztett „fertőt”. Tesla magnóján hallgathatta Woodstocki fesztivál dalait, vagy dzsesszt. Figyelhette az első holdra szállást, tiltakozhatott a vietnami, majd az afganisztáni háború ellen. Megélték a Nyugat-európai diákmozgalmak, és a „prágai tavasz” nehezen értelmezhető eseményeit. Eközben részesei lehettek egy tömegkommunikációs és digitális forradalomnak, melyek rendkívül alkalmasak a tömegek befolyásolására. De képzőművészként sem volt egyszerű a helyzet. A 60-as 70-es évek neoavangard mozgalmai, aztán tudományos, technicista irányzatok: op art, minimal art, kinetika, konceptuális művészet, land art, monokróm festészet, boby art, stb. Keleti kényelem, nyugati izgalom… Ha ez még nem lenne elég, jött berlini fal ledöntése és a kommunizmus összeomlása.
Kezdhettek mindent elölről.
Prospero egy mesehős. Fiataloknak megadni a lehetőséget, hogy hősök lehessenek saját „történetükben”, abban van ráció. Ha ez bekövetkezik, prosperálnak Ők, mint egyén, de haszonélvezői leszünk mi mindannyian.
Ezek után engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a színház vezetőinek, igazgatójának azért, hogy kulturális intézményként feladatkörükön túlmutatóan, társművészeti tevékenységet folytató fiataloknak ad lehetőséget arra, hogy megmutassák tehetségüket, kreativitásukat és azt a szellemi potenciált, amit sokszor elvitatnak-elvitatunk tőlük.
Továbbá külön köszönet jár azért, hogy vendéglátóink ezzel a rendezvénnyel hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiataljaink értékorientációjukat segítő rendezvényen szerepeljenek. A téma-adással a színház értékteremtő módon juttatja élményhez a fiatalokat, segítve közben az eligazodást az értéket hordozó és a talmi, divatos és a hiteles önkifejezési formák sokszor zavarba ejtő kavalkádjában.
Az, hogy egy fiatal mivel foglalkozik, miről gondolkodik, az a felnőtt társadalom, bene a színház és az iskola felelőssége is. Az élmények meghatározók egy alkotó fiatalember életében. Az élmények alkotásban való kimondása pedig önépítő jelentőséggel bír. A mű vé-lemény, állásfoglalás, valami mellett, valami ellen. Egyfajta meggyőződés megtestesült for-mája. Feladatunk, hogy figyeljünk és adjunk teret a személyiségfejlesztő vélemény formá-lásnak. Egy alkotó embernek szüksége van arra, hogy figyeljenek rá. Egy identitását most építő fiatal számára még inkább igaz ez. Egy ilyen kiállítás megerősítése annak, hogy figyelünk rájuk, sőt szerencsés esetben megértjük gondolkodásukat. Egy alkotásban benne van emberi mivoltunk pillanatnyi állapota. Ez vagyok, ezt gondolom a világról. Ha az a szem-lélet, amit egy alkotás hordoz, megértésre talál, fontos megerősítése világszemléletünknek, hitünknek, igazunknak. Mondhatnánk, felmutattam valamit és arra másoknak is szüksége van, itt és most. Ebben az önépítő, megismerési folyamatban segít ez a kezdeményezés, ez a kiállítás.
Minden korban kihívást jelentett művészeti tevékenységet folytatni. Így volt ez Shakespeare idejében és így van ez ma is. Ma talán még inkább, ebben az anyagias világban, amikor a kulturális javak birtoklása nem feltétlenül veszi fel a versenyt az anyagi javak birtoklásával.
Művészeti tevékenységet folytatni szellemi és anyagi, ha úgy tetszik fizikai kaland. A képzőművészet talán leginkább az, mert nincs mögötte az az intézményesített háttér, ami meg van a színésznek, vagy egy zenésznek. A képzőművészet egyéni műfaj. Itt nem lehet arra építeni, hogy majd a társak kisegítenek, vagy az intézmény, ami mögöttem áll. Ezeknek a fiataloknak, akik itt állnak önök előtt tehát kell a segítség, kell a megerősítés, hogy van dolguk a világban. Amit csinálnak, amit gondolnak, arra mások figyelnek, tehát szükség van rájuk. Ezért is gondolom fontos kezdeményezésnek a miskolci példát.
Vendégségbe illik ajándékot vinni. A mi ajándékunk itt látható a paravánokon. A diákok műfaji megkötés nélkül dolgozhattak, így a technikai és tartalmi sokszínűség jellemzi az itt kiállított munkákat. Láthatunk egyedi rajzott, sokszorosított grafikát (annak különböző technikai változatát), de jelen van a számítógépes grafika is. Az anyag sokszínű, mint ahogy szerencsére mi sem vagyunk egyformák. Ha elfogadjuk a korábbi állítást, miszerint művészeti tevékenységet folytatni szellemi kaland, akkor azt gondolom, hogy ezt a szabadság nem csak támogatandó, hanem igényként kell megfogalmaznunk, mint elvárható minimumot.
Remélem, hogy minden látogatóknak sikerül megtalálni a falakon azt az egy-két munkát, amire úgy tud tekinteni, mint egy hasznos ajándékra. A diákjaink pedig reményeim szerint megkapják azokat a visszajelzéseket, aminek eredményeként úgy tekintenek majd erre az élményre, mint személyiségformáló útjuk egyik fontos állomására, ahol figyeltek rájuk. Mert fontos, amit csinálnak, tegyük ezt a továbbiakban is:
A gyönyörűt szaporítani vágyunk,
Hogy így örökké rózsáljon a Szép,
S emlékét, ha hull érettebb virágunk,
Őrizhesse a zsenge ivadék